Hat gyereknek építettek új otthont az ÁlomÉpítők

Hat gyereknek építettek új otthont az ÁlomÉpítők

Az első adás kapcsán egy hat gyermekes család történetét ismerhettük meg.

Mostanában nem nagyon volt születésnapom - mondta Erik (13), akit öt testvérével együtt egyszerűen elhagyott az édesanyja négy évvel ezelőtt. Helyébe az akkor 14 éves Roxi lépett, a család legidősebb lánya. A tini minden reggel sírva kezdte a napot, hónapokba telt, míg feldolgozta, hogy nem kellettek annak a nőnek, aki a világra hozta őket.

- Míg a barátnői szórakozni jártak, az én lánykám főzött, mosott, takarított, esti mesét mesélt a kisebb testvéreinek - mesélte Miklós, a családfő, aki 300 kilométerrel otthonuktól tudott csak munkát vállalni. - Én a megélhetésünkért dolgozom távol tőlük, Roxikám pedig olyan gondos anyaként bánik a kicsikkel, ahogyan az igazi sohasem tette.

A család összetartott, a nagyobb gyermekek lemondtak a titkon dédelgetett vágyaikról, a kisebbek pedig álmodni sem mertek egy szebb életről. Meghúzták magukat a két apró, erősen lerobbant szobában. Egyetlen örömük az volt, ha az édesapa, Miklós havonta egyszer elszabadult esztergomi munkahelyéről és hazatért egy-két napra az anya nélkül cseperedő gyerekeihez. Nóri (6) , Kriszti(8) Szandi (10) és Erik pedig anyák napján Roxinak vitték a virágokat. Közben Gábor(20), a legidősebb fiú ott segített, ahol tudott.

Amikor a legkevésbé számítottak rá, akkor érkezett a segítség: egy napon bekopogott hozzájuk a VIASAT3 csatorna Álomépítői, akik addig küzdöttek, míg összehozták apát és gyermekeit.

- Esztergom közelében kaptuk egy fantasztikus házat, ahol mindenki olyan szobában élhet, amilyenre vágyott - mesélte Roxi (18), akire az új helyen az első szerelem is rátalált.- De a legjobb az, hogy apa most már mindig velünk lehet

Az első adás itt megnézhető!

További ajánlott cikkek:
Vissza az előző oldalra